1. |
NTR
01:04
|
|||
2. |
Visszatekintő
04:16
|
|||
Ne keltsetek még, álmodok százat
Mind közül talán legszebbiket
Sötétbe fordul, emléke hol túl
Édes hol meg magával végez
Csendre érkezik, az ég is felszakad
Nedves arcú porcelán kirakat
Mozdulatlanságba öltöztet
Pillantásaid megölnek
Évekkel loptuk meg egymást
Az édenkert mindig is itt volt
Ezt hagyom rád, felhalmoztam
Mindent, amiről azt hitted
Rég elveszett, vagy sosem volt
Egymás közé mi magunk álltunk
Szikrát vetek, beleszédülök,
Hasztalan a visszatekintés
Szikrát vetek
Beleszédülök
Szikrát vetek
Hadd mondjak egy utolsó búcsút
Ha sírom fölé hajolsz egyszer
Nem hiába történt mindez
Melletted találtam magamra
Hadd mondjak egy utolsó búcsút
Ha eljutna hozzád egyszer
Megőriztem mindent itt legbelül
Hadd mondjak egy utolsó búcsút
Ha sírom fölé hajolsz egyszer, nézd
|
||||
3. |
A Logikus Halál
04:09
|
|||
Kövek hátára véstem a neveket
A feleket eggyé formáltam
A folyamat egyetlen tanulságaként
A formabontó is hagyományt teremt
Takard el hát a napot felettem
Ha elfeledném, hogy miért indultam
Érkezek, ahogy a nyilvánvalóság
Szakít minden félálommal
Önismétlő ritmuson kívül
Belül mégis mi marad hátra
Elmúlásunk büszke himnusza
Egység helyett is kétség köszönt
Nem volt ez mindig így, csak a szerepek változtak sorról sorra
Változó törvényszerűséggel keresgéltünk a kimaradtak közt
Csak reményekkel, de példa nélkül átlényegülő napról-napok
Ráncokat varrtak az ég hátára, az arcainkra csak közömbösséget
Ösztöneinkért fizetve árat, a kapottakért is megbűnhődve
Kopott meséken okulva mégis, lepereg rólunk minden vétkünk
Monotonná vált minden üteme
Így temet alá, a szívdobogás
Száz emlékünk féltve őrző
Gondoskodással a logikus halál
Végül a végén mosolyba oltva jut hozzánk az az első vér
Jósolni, amit a lehetetlennel karöltve írtam a legelején
Szétfeszít, ahogy a gyönyörök közti
Haláltusánkat figyelem csendben
Merítve közben az el nem fogyó
Beletörődés kristály tavából
Takard el hát a napot felettem
Már elfeledtem, hogy miért indultam
Érkezek, ahogy a nyilvánvalóság
Szakít minden félálommal
|
||||
4. |
Képszakadás
05:12
|
|||
Ez az a perc, ami megfojt engem
Az elszakadás még annyira abszurd
Most tovább lépsz itt hagyva
Könnyeid árján tovatűnsz messze
Az ablakon át bámulsz a sötétbe,
Kiutat keresve így sem tiszta,
Hogy hogy lehet mindez oly egyszerű módon
Mint az utolsó csókjaid aztán
Képszakadás
Minden percem, eddigi énem
Mind a tied volt mégis most hogy
Nehéz szívvel, de könnyed hangon
Mész én maradok az emlékekkel
Halálom megosztom veled
Az önzés ma ne legyen az enyém,
Halálom megosztom veled
Tragédiát formál minden szó
Egymás mellé temetve nyugszunk majd
Magamhoz láncollak odaadón
Még egyszer
Nem veszíthetlek el
|
||||
5. |
Pillangótánc
04:22
|
|||
Most esélyt kapnék, hogy újra járjam
Az egészet végre megtaláljam
Hogy nélküle soha, vele csak bátran
Kétely nélkül, hogy jól csináltam
Nem téveszthet meg, újra játszva
Szebb idomokkal önti formába
Ha nem is az a hús, de égből éledő
Folytatás, de új lényeget lelő
Ablakon be, sugárként átható
Szemmel sosem, csak bentről láthatom
Tenyeremben gyűlik össze onnan
Keresem a szavaim, magammal hoztam
Széles álmok, tágas ég,
Csak egy szállal tart, mégis bír
Széles álmok, tágas ég,
Új testekben a régi él
Tőmondatokban reményt közlő
Mindent tavaszba fordít őszből
Két győztes, örökké, meg egy nap
A holtsúly, a többi tükörbe fagynak.
Tükörbe fagynak
Tavaszban hagynak
Örökké, meg még egy napig
Szavaim keresem
Beléjük temetem
Az édes csalódás megvakít
Nélküle soha már
Lábakon alig áll
Pillangótánc szemeidben
|
||||
6. |
Hazatérés
04:58
|
|||
A virágok sem nőnek az égig már
Csuknak most ezernyi ajtót
Így tűnünk el a hajnali fények közt
Szólnék, ha szólnál, de nem maradok
Készültem látod, minden széppel
Neked adnám, mit a szem csak kér
Úgy folyt ki ujjaim közt az idő
Ha kérdeznél, süket fülekre találsz
Bánt még az az esetlen pillanat
Azóta is álmaim mérgezi
Riadok, ha a lépteid hallom
Visszatérnél, nincsen már kihez
Bár többször néztünk volna fel
Az ég felé, csak csukott szemekkel
Üresen lépek az emlék fordított
Ködtengerén megtalállak még
A virágok sem nőnek az égig már
Így tűnünk el mind
Arcodat szántó könnyeid
Ólomsúly minden átélt perc
Magam mögé rejtem árnyékom
Arccal csak a napra fordulok
Lámpát olt, kettőnk őre is
Véget érni látszik minden hát
Hazatérek, a képed a falra festem
Vérem feketén izzik majd
Ha a tinta végképpen eltűnik
Zárom soraim lélegzettel
Ennyi marad csak, utánunk a por
Elfed majd minden sérülést
A virágok sem nőnek az égig már
Csuknak most ezernyi ajtót
Így tűnünk el mind
Így tűnünk el
|
||||
7. |
Tényszerűtlen
04:01
|
|||
Lemondás ragad a szavakat követve
Bűnbocsánatmentes felejtés
Elegánsan, megfontolt ütemben
Agóniám tiszteletét teszi
Feloldozást nem ismertünk már
Friss tapasztalásunk, ha utolért
Akár ő is elárulhatja
Hogy a férgek nem válogatnak
A vér ízére gondolok gyilkosom
Láthatta csak azt az igazi
Egyszeri megismételhetetlen
Megkönnyebbülést fogó mosolyt
Kényszert szül a megbékíthetetlen halálfélelem
Feladjuk mindet egy újabb percért, mi üdvözülést bár nem hoz,
De a remény megtart magának, kevés mégis a látnivaló
Varjak szemével látni vesztünk, érdektelen harcban
Hasonlítanék, hasonlóképpen
Magamra, ha meghasonulnék
Lennék, akivel ellenkeznem
Sosem volt igazán kifizetődő
Az egyhangúság gyönyörködeti
A cserélhetetlenek temetnek
Sértés mar, a gyalázat megtör
Tényszerűtlen gondolatsorok
Elvetélünk a vég peremén
Elvetélünk mind
Megszakad, megfullad
Agyonnyom a vágy
|
||||
8. |
Omerta
04:15
|
|||
Falnak az arc, kezek, ha földbe
Sújtanak, a táncunk körbe,
Nem szűnnek az összetartozók
Állandók, vagy az ébren álmodók
Keringő, ez az utolsó leszek
Használj el, ma mindenem a tied
Elbírtam valahogy eddig és
Élve temetett alá a felszín is
Szó nélkül tűr, gondol másra, elringatja a hit
Csőre töltő kérdésmentes elfogadás szerint
Elkendőző naivitás állít falhoz; nevess!
Kitöltetlen márványtáblák sorai között keres
Hajnali madárszó legyen a rekviem
Két karom most semmibe ölel, habár
Megszokásba fakult a félelem
Így tettél királyból bolonddá
Csak néztem, lassan köddé lettél
Szemeim előtt, de nem tévedtél
Felismerem, mikor elfogy a végtelen,
Szívem helyén fagyos értelem.
Keringő, ez az utolsó leszek,
Használj el, ma mindenem a tied
Keringő, ez az utolsó vagyok,
Még ne öleljenek semmibe a karok
|
||||
9. |
Torz
04:25
|
|||
Marilyn Monroe csókja ébreszt
Az ambivalencia peremvidékén
Komplex diktatúrát szabályoz a szív
Ha kell, ha nem, magam sem értem
A végére érve ráeszméltünk
A hiábavalóság örök tényként
Hibátlanságot űző vágyunk
Sárba taszító évek bére
Mintha mindig is ez lett volna
Minden vágyam az egyetlen szép
Testiséggel, ami éppen átver
Egymásba fulladunk így végül
Az ikon, ami vagy, a magasból tekint ránk
Halhatatlanságba burkolva
Itt torz vetület érkezik a tükrökből
Élve fal fel a négy fal magánya
A ronthatatlan is csorbát szenved
Ellenpontjaim összetartanak
Számot vetek hát mindennel,
Szerelmem, ha egyoldalú volt
És megint az ő csókja ébreszt
Az ambivalencia peremvidékén
Komplex diktatúrát szabályoz a szív
Ha kell, ha nem, magam sem értem
|
||||
10. |
X
03:19
|
|||
Vártam már kettőnkre
Aranyszín felhőkbe
Szótlanból némává
Így váltunk hát
Megtörni nem mertem
Csendünket, egyetlen
Rezdülés volt mi csak
Elmesélt mindent
Többet jelentett ez
Végig futott rajtunk,
Mindenen, és a táj
Megőszült fényünktől
Vártam már kettőnkre
Aranyszín kertünkben
Világok közti tér
Egy absztrakt párhuzam
Holnapra köddé válsz
Űrt sem hagysz, úgy számlálsz
Tíztől majd nulláig
Egy öröknap nyugtáig
Összeomlott ránk
Ez a félálomország
Két testbe zár
Az örökkévalóság
|
Streaming and Download help
If you like Over My Dawn, you may also like:
Bandcamp Daily your guide to the world of Bandcamp